jomtom.hu


Chlorella


Frissítve: 2012. január 6.


FIGYELMEZTETÉS
A termék nem alkalmas betegség megelőzésére, diagnosztizálásra, kezelésére, gyógyítására és nem helyettesíti a szakképzett orvossal való találkozást.
Ha beteg, feltétlenül kérje orvosa, szakorvosa tanácsát, és mindig tartsa be a szakemberek által adott előírásokat. Változtasson életmódot, és étkezzen egészségesebben.



Javaslat a szervezetben (csontokban, szövetekben, esetleg a vérben) jelenlevő, laborvizsgálattal időnként nehezen (hajszálvizsgálattal jól) mérhető nehézfémek (higany, ólom, kádmium, stb.) kivezetésekor alkalmazott chlorella és koriander fogyasztására.

A termékek ugyan bio minőségűek, laboratóriumban vizsgáltak, azonban szervezetünk kissé másként működik, mint ahogyan gondolnánk.
Több biokémikus ajánlása szerint az emberi szervezet ciklusan működik.
Részleteit néhány sorban nehéz elmagyarázni, aki ért hozzá tudja, hogy miről van szó.

Méregtelenítés során mi - hangsúlyozva MI - heti 4, maximum 5 napon fogyasztjuk a chlorellát, és 3, vagy 2 nap pihenést biztosítunk szervezetünknek.
Fokozatosan, napi 1,5 grammról 4 grammra emeltem a chlorella fogyasztását.
Több, alternatív irodalom átolvasása és összehasonlítása alapján 1 alkalommal, reggel az étkezéshez közeli időben, vagy azzal együtt fogyasztom a teljes napi mennyiséget.
Méregtelenítés esetén ajánlott a napi 4 gramm.

Érdemes alacsony mennyiséggel kezdeni (napi 1,5 gramm).
Az esetleges kezdeti hasmenés, hányinger rövid időn belül megszünik.
Okáról néhány sorral lejjebb levő link alatt részletesen olvashat.

A szokásos matematika.
Az egészség mellett zsebre kis megy, ezért titkolódzásnak helye nincs.

Napi 4 gramm * a ciklus átlaga alapján havi 18-20 nap = 72-80 gramm.
1 zacskó tabletta vagy por alakban = 100 gramm, így biztonságos elég egész hónapra.


Alkalmazási lehetőségei
Chlorella: izületi gyulladás és fájdalom csökkentése

Chlorella: cukorbetegség, magas vérnyomás, emésztési panaszok
Chlorella és koriander - nehézfém, higany kivezetése
Chlorella: immunrendszer, pajzsmirigy (higany, kádmium, ólom)

Ne feledje: a gyors méregtelenítés Herxheimer-effektussal járhat.
Méregtelenítés előtt és alatt erősítse immunrendszerét. Például: virusgyilkos tonik
Használhat máj és epeerősítéshez gyógynövényeket, vagy gyógynövény teáinkat.


Chlorella tabletta 100 gramm

Chlorella tabletta bio - 100 gr - 4.300 Ft


Kb. 250 db - 400 mg/db
Napi ajánlott fogyasztás 3 darab. 66 napi mennyiség.

Mennyiség: raktáron

Chlorella tabletta 100 gramm

Chlorella tabletta bio - 500 gr - 20.000 Ft


Kb. kb. 1.250 db - 400 mg/db
Napi ajánlott fogyasztás 3 darab = 330 napi mennyiség.

Mennyiség: elfogyott, érkezik

Chlorella por 100 gramm

Chlorella por bio - 100 gr - 3.800 Ft


Magyar ajánlás alapján napi 1,5 gr fogyasztása kb. 60 napra elég.
Ajánlott fogyasztás, napi 5 gr, 20 napi mennyiség.

Mennyiség: raktáron

Chlorella por 500 gramm

Chlorella por bio - 500 gr - 17.900 Ft


Magyar ajánlás alapján napi 1,5 gr fogyasztása kb. 330 napra elég.
Ajánlott fogyasztás, napi 5 gr, 100 napi mennyiség

Mennyiség: elfogyott, érkezik

Spirulina és chlorella por 100+100 gramm

Chlorella + Spirulina por - 6.200 Ft


Bio spirulina + bio chlorella por 6.400 Ft helyett.
Egy csomagban kínáljuk a 100+100 gramm algát.
Otthon összekeverheti és együtt fogyaszthatja.

Mennyiség: raktáron



Postai küldemények díja (új ablakban nyílik meg)

Az árut személyesen is megvásárolhatja
kedden 16-19, szerdától péntekig 9-10 és 16-19 óra között.

»Vissza a lap elejéhez | »Vissza a nyitóoldalra

Kiszolgálás


Hétfő szünnap
Kedd 16-19
Szerda 9-10 és 16-19
Csütörtök 9-10 és 16-19
Péntek 9-10 és 16-19


Ügyfélszolgálat


36-20-986-0571
36-21-380-7165

Hírlevél feliratkozás
Az Ön neve
E-mail címe