jomtom.hu


Fogtömésről, gyökérkezelésről, amit még soha nem hallott


Miért fáj máshol is, ha gyökérkezelt foga van?


Vissza a cikkek menüjéhez


Az 1900-as évek elején Dr. Weston Price találta fel a gyökérkezelés terápiáját. Miután a terápiát sok emberen alkalmazták, Dr. Price arra lett figyelmes, hogy minden egyes kezelt beteg szervezetében valamilyen gyulladás keletkezett, amely komoly betegségekhez vezetett.

Senki nem sejtette a gyulladások okát mindaddig, amig Dr. Price a több ezer állati kisérlet során rájött. A 25 éves kutatás, az 5.000 állaton elvégzett kisérlet ellenére a fogászati szervezetek és a kormány az eredményeket nem vették tudomásul.

Ma már szinte alig van fogorvos, aki hallott Dr. Price tudományos kisérleteiről. Természetesen ezt sem az orvosoknak, sem fogászoknak nem tanítják az egyetemeken, hiszen a profitszerzésben konfliktust okozna.

Kutatásainak és állatkisérleteinek lényege a következő volt:
A gyökérkezelés mindig gyulladást okozott függetlenül attól, hogy mennyire maradtak a fogak épségben, vagy mennyire nem látszódott rajtuk a gyulladás barmiféle nyoma.

Dr. Price gyanúja szerint sok degeneratív betegségben szenvedő embernek mindig jelen van a testében valamiféle bakteriális gyulladás. Kezdetben nem tudta pontosan milyen baktérium okozta a gyulladást, és azt sem, hogyan járult a baktérium a betegségekhez.

Arra viszont emlékezett, hogy az orvoskutatók baktérium mintát vettek a gyulladt testrészből, azt kitenyésztették, és beültették állatokba. Ha az állatban ugyanolyan betegséget idézett elő, mint az emberben volt, akkor azzal bizonyitották, hogy e meghatározott baktérium ilyen vagy olyan betegséget okoz.

Dr. Price gyanította, hogy ezek a baktériumok a gyökérkezelt fogból származnak. Elhatározta, hogy beültet egy kihúzott gyökérkezelt fogat egy állat bőre alá. Úgy gondolta, hogy ha a baktérium jelen van a fogakban, és ugyanolyan betegséget okoz az állatban, mint ami az emberben volt, akkor az ugyanúgy bizonyítja elméletét, amit az orvosok bizonyitanak, amikor ők fecskendezik a kitenyésztett baktériumokat az állatok testébe.

Pontosan ez történt. A beültetett gyökérkezelt fog ugyanolyan betegséget idézett elő az állatban, mint ami a betegnek, vagyis a fog eredeti tulajdonosának volt. Barmilyen betegsége volt a betegnek a gyökérkezelt fogtól, ugyanolyan betegség következett be az állatoknál.
Vagyis, ha a beteg szívbeteg volt, az állat szívbeteg lett, ha vesebeteg volt, az állat vesebeteg lett, ha ízületi betegsége volt, az állatnak is ízületi betegsége lett.

Alapelve igaznak bizonyult. Bármilyen betegségről volt szó, az állatnál ugyanazt a betegséget idézte elő a fog a bőr alá ültetése után.

A streptococcus, staphylococcus és spirochetes baktériumokat találta a leggyakoribbnak, de nem volt ritka a gomba jelenléte sem. Arra is rájött, hogy ha valakinek több gyökérkezelt foga volt, akkor minden egyes gyökérkezelt fogban akár teljesen különböző baktériumok voltak jelen.

Ez az oka, hogy akinek több gyökérkezelt foga van, annak többféle betegsége is van egyszerre. Ezek a baktériumok erősen gátolják az immunrendszer működését, és további nehézségeket okoznak a betegségek leküzdésében.

Dr. Price hosszú ideig nem volt képes rájönni, hogyan tudtak a fogban baktériumok létezni.
Azt hitte, hogy ha a gyulladást a gyökérkezelt fogban fertőtlenitővel kezeli, akkor azzal kontrollálni tudja a baktériumokat. Több ezer kisérlet elvégzése az ellenkezőjét bizonyította.
Felfedezte, hogy a dentin, amely a fog 95%-át képezi, nem egy tömör kő jellegű anyag, hanem rengeteg kis csatornából (tubules) áll.

dentinal tubulinA fogban levő sértetlen dentin csatornák tápanyagdús folyadékot tartalmaznak, melyek gondoskodnak a fogak épségéről, és életben tartják azokat.

A tápanyagokat az artériák szállitják a fogideghez, és foggyökérben levő véna segitségével a csatornákba, vagyis minden egyes tubulinba. Az artéria ugyanúgy müködik itt is, mint ahogy más artéria látja el tápanyaggal a test többi részében levő sejteket. Amikor a fogszuvasodás megtámadja a fogat, azt a fogorvos el tudja távolítani, és be tudja tömni a lyukas fogat.

Azonban ha a fog el van hanyagolva, és nem tömik be a lyukat, csak miután kiterjedt a lyuk a foggyökérre is, akkor a fogideg és az erezet begyullad a baktériumoktól, melyek részben a fogszuvasodást okozzák.

A baktériumok könnyedén es gyorsan mozognak a tubulinokban, és természetesen gyorsan rátalálnak a tubulinban szállított tápanyag forrására.
A baktériumok itt elkezdenek szaporodni.

Dr Price mikroszkópikus fényképei, melyeken láthatóak voltak a tubulinban levő baktériumok, és az ezzel járó kutatások 1923-ban kerültek publikálásra. A legtöbb fogorvos számára ismerős a dentin tubulin, arról legtöbbjük nem tud(ott), hogy az a baktériumok melegágya.

A legtöbb fogorvos számára ismeretlen a dentin tubulinokban a baktériumok létezése is, és nem hajlandóak tudomásul venni, hogy ezek a baktériumok a tubulinból a test többi részére vándorolnak, ahol mérhetetlen számú degenerativ betegséget okoznak.

Az Ön fogorvosa valószínüleg meg van győződve arról, hogy a fertőtlenítés a gyökérkezelés terápiában elpusztítja ezeket a baktériumokat. TÉVED!


A procedura megöli a legtöbb baktériumot a foggyökérben, de Dr. Price 100 fertőtlenítési kísérlet után rájött, hogy egyetlen sterilizálás folyamat sem volt képes a tubulinokba behatolni. Ugyanez igaz az antibiotikumokra is.

Néhány fogorvos állítja, hogy a baktériumok elpusztulnak a gyökértömés után, mivel a tömés elzárja az utat a tápanyagoktól. Azonban ez sem igaz.
A baktériumok képesek mutálódni és formájukat változtatni.

Dr. Price rájött, hogy a fogban megváltoztatott környezet megerősítette ezeket a baktériumokat, így mérgeik sokkal mérgezőbbé váltak. Felfedezését egy német onkológus, Dr Josef Issel is igazolta.

Dr Issel képes volt azonositani ezeket a mérgeket, es úgy találta, hogy nagyon hasonlít összetételük ahhoz a kémiai anyaghoz, amit a németek az első világháborúban a mustárgáz elkészítéséhez használtak. A baktérium, amely hozzájárul a mai legtöbb betegséghez már nem ölhető meg antibiotikumokkal, mert a baktériumok mutálódnak, alkalmazkodnak.

Hogyan szabadul ki a foggyökérben csapdába ejtett baktérium a test többi részébe?
Billió baktérium található a gyökérkezelt fog tubulinjaiban, ahonnan elvándorolnak a periodontal membránhoz. Ez egy kemény rostos membrán, a fogakat tartja a helyén, és arra ügyel, hogy azok ne essenek ki a helyükről.

Ott, a baktériumok könnyedén elszaporodnak, és kiszabadulnak a környező csonthálózatba. Csakúgy mint a ráksejtek, áttétet okoznak, és leválnak a fő ráksejttől, majd más szervbe vagy szövetbe kerülnek. Hasonlóan, amikor a baktériumok bekerülnek a fogtartó gödörbe, belekerülnek az állkapocs vérellátásba is. Így áttétesen eljutnak az ereken keresztül más mirigyekhez, szervekhez, szövetekhez, és ott létrehoznak egy teljesen új gyulladást.

Ezt helyi gyulladásnak nevezik. Úgy alakul ki, hogy a test egyik részén levő, gyulladást keltő baktérium elvándorol a test másik részébe, és ott egy új gyulladást idéz elő.
A helyi gyulladás teóriát az amerikai fogszabályzó szövetség nem ismerte, és fogadta el. Mindazonáltal nézeteik helytelenek és valótlan feltevésekre alapozottak.

Azt állítják, hogy az emberek 25-30%-a képes évekig elkerülni a gyökérkezelt fogak által okozott betegségeket. Dr. Price pontosan ezt a problémát tanulmányozta. Rájött, hogy azok az emberek, akiknek nem volt semmiféle degeneratív betegségük, általában erős immunrendszerrel rendelkeztek, amely képes volt a baktériumokat kordában tartani, és segített megóvni a betegségektől.

De mi a helyzet azokkal, akiknek amúgy sem erős az immunrendszerük? Dr. Price úgy találta, és ma már egyre inkább úgy találják, hogy gyengébb immunrendszerrel rendelkező emberek sokkal hamarabb megbetegednek, legtöbbször azonnal, a gyökérkezelés után.

A fog megóvására törekvés érthető és jogos, csak sajnos sokszor meghal a beteg a megőrzött, gyökérkezelt fog megtartása érdekében. Figyelembe kell venni, hogy a gyökérkezelt fog gyulladása milyen kárt okoz az immunrendszerben.

Gyakran hosszú életet élnek az emberek degeneratív betegséggel, bár ez sajnos sokszor szenvedésekkel, és időnként valamilyen rokkantsággal jár. A gyulladással járó betegségek sok esetben korai halált okoznak.

A fő kérdés, amit figyelembe kell vennie az egyénnek az, hogy kihúzassa-e a gyökérkezelt fogát vagy sem?

Hivatkozva saját tapasztalataimra, erősen alátámasztom Dr. Price kutatását, és annak eredményeit arra vonatkozóan, hogy a gyökérkezelt fogak súlyos problémákat okoznak. Bármikor, ha gyökérkezelt foggal beteg jön hozzánk, annak valamilyen belső szervi energetikai problémája is van, amit a baktériumok, és azok által kibocsátott mérgek okoznak.

A jelenség az autonóm regulációs diagnosztikával pontosan kimutatható. Ha a gyökértömött fog például stresszeli valamelyik belső szervet vagy testrészt, az első javaslatunk az, hogy a fogat ki kell húzni, és a parodontális ligamentumot ki kell kaparni, valamint az állkapocsból is le kell faragni 1-2 mm-t, ahol a baktériumok eredetileg tanyát vertek.

Ha csak a foghúzás történik meg, a beavatkozás teljesen eredménytelen.
A baktériumok tovább élnek a ligamentum alatt, és úgy gyógyul be az íny, hogy alatta továbbra is él a fertőzés.

fog és test kapcsolata

Ha a fog gyulladt, ami egyébként kívülről teljesen egészségesnek látszik, és semmilyen fájdalommal sem jár, az állkapocsban maradva fokozza a mérgezés és a baktériumok további áttételes vándorlását a test bármely részébe, ott további helyi gyulladást okozva.

A kontrollra visszajáró betegek a gyökérkezelt fog eltávolítása után legtöbb esetben arról számolnak be, hogy krónikus betegségeik megszűntek, amit ellenőrizni is tudunk az autonóm regulációs diagnosztika segítségével.

Dr Dietrich Klinghardt, ma a világ egyik legelismertebb doktora nem fogad olyan betegeket, akiknek szájában amalgám tömés vagy gyökérkezelt fog van, mivel mindkét esetben reménytelen a gyógyulás a súlyos degeneratív betegségekből.




Rövidesen elkészül annak a cikknek a fordítása, amelyből megtudhatja miért nem hatékony a fogkrém, fogkefe, folyselyem és a szájvíz a fogak lyukadásának megelőzésében.
Étkezésünk szabja meg fogaink tartósságát.




»Vissza a lap elejére

Kiszolgálás


Hétfő szünnap
Kedd 16-19
Szerda 9-10 és 16-19
Csütörtök 9-10 és 16-19
Péntek 9-10 és 16-19


Ügyfélszolgálat


36-20-986-0571
36-21-380-7165

Hírlevél feliratkozás
Az Ön neve
E-mail címe