Vendégkönyvem Budapest térkép Freemail IWIW GMail Meghökkentő cikkek A szójáról Fotóim Termékfotók
Nézzünk pár hazugságot és tévhitet, ami a készítmények drágítására és visszaélésre ad lehetőséget. Huszonöt éve dolgozom a reklámiparban. Higgy nekem: MINDEN REKLÁM HAZUDIK.
Gondolom, hogy Miért nem forgalmaznak "tiszta" kozmetikai termékeket a hagyományos kereskedelmi forgalomban?" előző levelem kapcsán a Te fejedben megfordult az a gondolat, hogy vajon mennyit érhetnek valójában azok a krémek, amiket magunkra kenünk, nem csak "forintálisan", hanem hatásukat tekintve is? El kell, hogy keserítselek, a nagy részük nem sokat. Tulajdonképpen annak a sztármanökennek, vagy sztárszínész(nő)nek a gázsiját fizettetik meg, aki elhiteti velünk, hogy nekünk csak azt a készítményt szabad megvennünk! De ne szaladjunk ennyire előre a témában, vegyük csak szép sorjában a tényeket.
2000 őszén két német intézet is vizsgálta az úgynevezett ránctalanító krémeket (5)(6). A frankfurti ÖKO-Test húszféle neves gyár krémeit vizsgálta meg, ezek közül egy sem ért el látható hatást a bőrön. Nem is csoda, hiszen a ráncok általában 300 mikrométer mélyek, a krémezés simító hatása pedig mindössze 10 mikrométer (a milliméter századrésze). A vizsgálat ellenben számos káros anyagot talált a készítményekben. A berlini Stiftung Warentest cég sem tudta megerősíteni a vizsgált krémek tényleges ránctalanító hatását. Mindössze két (olcsó) krémnek volt valamennyi mérhető simító hatása a bőr külső rétegén. A vízfelvételt (a felhám megduzzadását) viszont mindegyik krémnek sikerült elérnie, tehát egyféle átmeneti (pár órás) hidratálás vitathatatlan."(1)
Régebben én magam is teszteltem - a kíváncsiság kedvéért - számos "csodakrémként" agyonreklámozott készítményt a kézfejemen (Az arcomra nem mertem volna felkenni őket!). Mára már leszoktam erről a próbálgatásról, mert az eredmény mindig ugyanaz lett: átmeneti (pár órás) puhaság és simaság után gyors visszaesés, amit csak újrakrémezéssel lehetett orvosolni (Függőségi és szárító hatású anyagok hozzákeverésével érik el a cégek, hogy ne tudj meglenni a termékeik nélkül. Nekik ugyanis az a fontos, hogy kenj magadra minél gyakrabban, minél többet, hisz így hamarabb elfogy a készítmény, hogy megvehesd az újabb tégellyel.). A huzamosabb használatuk után, pedig elkezdtem tőlük viszketni, kipirosodni, kiszáradni.
Ki ne olvasott, hallott volna már sima, bársonyos bőrt ígérő, ráncokat eltüntető és egyéb csodákat hirdető reklámszövegeket? Az összes reklám közül talán a kozmetikai reklám a legmegtévesztőbb: ki tudja miből áll és hat-e egyáltalán a drágán kínált, gyönyörű tégelybe csomagolt, agyonillatosított fehér keverékek tömege? A krémnél csak egy a biztos: a gyártó nyereségre törekszik. A krém hatása nehezen ellenőrizhető - a fogyasztók, de a fogyasztóvédelmi intézetek sem képesek erre.
A bőrgyógyászok jó része sem vélekedik túl kedvezően a tömeggyártású kozmetikumokról, ezt néhány bíráló idézet is alátámasztja: "Kozmetikumok? Olyan készítmények, amelyek sok fantáziát, kevés hatást és ehhez képest nagy kockázatot jelentenek." (10) "Szerencsére az emberi bőr és haj sokkal ellenállóbb, mint amilyennek tűnik, különben nem bírnák ki azokat az elképesztő tortúrákat, amiknek néhány preparátum által ki vannak téve." (11) A német reklámtörvény szerint például a gyártónak csupán azt szabad állítani, hogy terméke használata után a bőr fiatalabbnak tűnik, és nem azt, hogy valójában fiatalabb lesz."(1)
A kozmetikai ipar - mára már - a termék árának körülbelül 40-60%-át költi reklámra. "Ezt természetesen a fogyasztók fizetik meg, ugyanis ennyivel drágább lesz a termék. A gyártók nem átallanak óriási hírveréssel ismételten újabb és újabb termékeket piacra dobni. Ám az új név és csomagolás mögött gyakran csupán a régi termék rejtőzik, kissé megváltoztatott illattal és színnel. A reklám mindenható: nagyotmondással, téves szépségeszmények hirdetésével majdnem minden termék eladható. A reklámszakemberek pontos pszichológiai ismeretek alapján építik föl stratégiájukat, a célcsoport álmainak megfelelően. Többet ígérnek, mint terméket: kizárólagosságot, különlegességet, magabiztosságot, trendiséget, sportosságot, egészséget, fiatalságot, hagyományt, egyedül álló technológiát - valójában ezeket adják el, mert ezekért a fogyasztó minden pénzt megad. Ideális alak, makulátlan arc, mesebeli szépség jelenik meg a reklámképeken, amelyek kisebbségi érzést keltenek bennünk, és mindent megtennénk, hogy olyanok legyünk, mint a reklámalakok.
Öntudatos ember nem ül föl a reklámnak. Ne hallgassunk rá, csak azt vásároljuk, amire igazán szükségünk van. Tájékozódjunk: valójában milyenek, mire is jók a termékek, és gondosan mérlegeljük, megérik-e az árukat?" (1)
Se szeri, se száma azoknak a hatóanyagoknak, amelyekre hivatkozva hihetetlen hatásokat ígérnek a gyártók, ám a reklámokban nagyon kevés az igazság. Tudják ezt a nők is, mégis hagyják magukat becsapni. Így például gyakran előfordul, hogy a gyártók egy-egy növényi kivonat vagy olaj hozzáadására hivatkozva ígérik a kívánt hatást. Ha azonban egy pillantást vetünk az összetétel-listára, azt látjuk, hogy a reklámozott anyag egészen hátul áll a sorban, tehát nagyon kis mennyiségben keverik a krémbe, éppen csak annyit, hogy ráírhassák a dobozra a vásárlóvonzó kalendula, avokádó, aloé stb. hatóanyagot. Ezek az anyagok egyébként bőségesen adagolva hatnának is. Ha hajsamponról van szó, a kiemelt hatóanyagnak ráadásul még ideje sincs hatni, hiszen rögtön kimosódik az öblítővízzel.
Ha egy növényi olajat mégis megfelelő mennyiségben találunk meg egy termékben, viszont a termék olcsó, az is gyanús lehet. Miután bebizonyosodott, hogy a kőolaj származékok milyen károsak, néhány gyártóról kiderült, hogy reklámjaikban növényi olaj alapanyagot hirdetve, felvásárolták a környező gyorséttermek sütőolaj hulladékát, majd durva vegyszeres eljárással "kiszőkítették" azt, és ezt az agyon égetett és agyon kemizált olajat használták krémalapanyagként. Reklámjaik pedig a magas E vitamin tartalmú gabona olajról harsogtak ...
Q 10. A ubichinon enzimkomplexushoz tartozó vegyület. A bőrön át nem szívódik fel, egyébként is az emberi szervezet elegendő mennyiségben állítja elő, ezért a kozmetikumokban való alkalmazása vitatott. Ha mégis hiány lépne fel belőle, csak belsőleg lehet pótolni (pl. Ardiol, Cascading Revenol).
Kollagén (Collagen). Nagyrészt vágóhídi hulladékból származó hatóanyag. Nedvesség megkötő képessége közepes, de nem tartós. Egyes gyártók állításával ellentétben nem tud behatolni a bőrbe, és nincs ránctalanító hatása! Viszont alkalmazásakor fennáll a BSE (kergemarha kór)- veszély. 2005-ben találtak a kereskedelemben olyan (népszerű) ránctalanító krémet, amelyből kimutatható volt a kergemarha-kór vírusa! Ugyanis a BSE-vészben elhullott állatok tetemét felvásárolta a kozmetika ipar, mivel az élelmiszer iparnak tilos volt azt hasznosítania (a kollagént ugyanis a marhák bőréből vonják ki).
Triclosan. Kémiai tartósítószer és stabilizáló. A fogkrémekben jó lepedék eltávolító és fogfehérítő hatású, viszont allergiát, fényérzékenységet okoz, máj- és vesetoxikus, radikális rákkeltő anyag.
Növényi olajok (Vegetable Oil). Hatóanyag deklarációnak túl pontatlan, mivel az egyes olajokat pontosan kell megnevezni. Ennél a megnevezésnél merül fel az előbb említett "olajszőkítés" gyanúja.
pH 5.5. Már előző levelemben említettem, hogy ez az "áltény" a néphülyítés csúcsa. A bőrnek nem a pH 5.5-ös savas közegre van szüksége, mert attól csak tönkre megy, hanem a pH 6 és pH 7 közöttiekre, ugyanis ez a "bőrsemleges" pH tartomány. Ezt a hamis adatot azért tálalják tényként a gyártók, hogy apránként elsavasítsák a bőrünket (is), ugyanis a savas közeg a legtöbb bőr- és egészségügyi probléma táptalaja.
"a bőr mélyebb rétegeibe is bejuttatja a vizet". A bőrbe felesleges bármiféle nedvességet is kívülről betuszkolni! Ugyanis a bőr hidratáltsága nem azon múlik, hogy mennyi vizet viszünk be, hanem azon, hogy mennyire aktív az NMF (nedvességmegkötő faktorok) működése. Az NMF működését pedig megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi anyag bevitelével (ebben segíthet pl. az Orachel new Formula vagy a Maximol Solutions) lehet serkenteni, hogy aztán a megivott vizet a bőr meg tudja kötni. A jó hidratáló krémek nem vizet tartalmaznak, hanem olyan összetevőket, amelyek támogatják az NMF működését. (pl. Ressurrection, NightScience).
Mineral Oil (Ásványi olaj). Sokan az "ásványi" szó hallatán a jótékony ásványi anyagokra asszociálnak, pedig ez nem más, mint a kőolaj.
Huszonöt éve dolgozom a reklámiparban. Eleinte, mint modell, manapság, mint sminkes-stiliszta.
Mit fizettetnek meg velünk a gyártók?
Végül álljon itt egy Magyarországon is kapható, agyonreklámozott, csodahatásúként hirdetett népszerű szemránckrém ára lebontva:
hatóanyag: 0,5 EUR
tégely: 1,5 EUR
csomagolás: 2 EUR (celofán, karton doboz, útmutató, prospektus, matrica, rezsióradíj)
reklám: 16 EUR
a termék bolti ára: 60 EUR
Gondolj bele: többe kerül a tégely, mint a benne lévő krém!
Felhasznált források:
Dr. Rózsa Sándor: Testápoló Kislexikon c. könyvéből - Ökotárs Fogyasztóvédelmi Füzetek 2001
Dr. med. Ernst W. Henrich és Dr. rer. nat. Thomas Baumann: Kozmetikai hatóanyagok kiértékelése az INCI megnevezésük alapján
Kattintson a linkre a teljes tartalom olvasásához. Mennyit érnek valójában a kozmetikumaink?
Írjon, ha a témáról van véleménye!
• Prosztata és furészpálma
• Körömgomba
• Tisztítsa meg vastagbelét, máját, epéjét és hólyagját - szelíden
• Szipogtató vírusgyilkos
• Közérthetoen: a fokhagyma
• Gyógynövényes teák 10 állapotra, hölgyeknek, uraknak és gyerekeknek
(Beszállítónk szerint minden 40 feletti férfinak évente 1-szer kötelező.)
• A média és a gyógyszergyártók hazugságai: Glutamin receptorok
• A média és a gyógyszergyártók hazugságai: LDL és HDL, ami nem is koleszterin
• A fogorvosi tudomány hazugságai: Gyökértöméstol áttétes fájdalmak
• Az állati eledelek gyártóinak hazugságai: Kutya- és macskaeledelek (jön)
• Jó étvágyat kíván a Maggi Ízvarázs
• Norbi update - Marhahúsleves kocka
• 6 indok influenzaoltás ellen
• 6 fontos vitamin kiegészítő
• 7 nyomós ok a tehéntej ellen
• Tehéntej, asztma, 1-es és 2-es cukorbetegség
• 8 mód az influenza elkerülésére
• 16 méreg van átlagosan a tizenévesekben
• 20 komoly veszély gyermekeinkre
• 35 évesen fáj, de miért?
• Almaecettel a candida ellen
• Mindennapi kenyerünk (multi módon és otthon)
• Lúgosítsunk: csodás szódabikarbóna
• Méregtelenítés sótéglával
• Méregtelenítés szeliden
• Sótéglán főztünk zsír és olaj nélkül
• Alternatív rákterápia 1.
• Alternatív rákterápia 2.
• Budwig diéta bevezeto
• A rák nem betegség, csak egy túlélo mechanizmus
• Mennyire megbízható a kemoterápia?
• A kemoterápia hatástalan a hasnyálmirigyrák gyógyításában
• Kemoterápia helyett napfényt
• Meghökkento cikkek: az immunrendszer megerosítése
• Szipogtató virusgyilkos
• Alternatív rákterápiák: D-vitamin hiány
• Hatástalan a kemoterápia a hasnyálmirigyrák (prosztatarák) gyógyításában, kezelésében.
• Hasnyálmirigyrák megelőzése feketekömény olajjal
• Prosztatarák: navigálás a szürke zónában
• Prosztatarák megelozése
• Diagnosztizált prosztatarák
• Napi 1 paradicsom prosztatarák ellen
• Kis, piszkos onkológiai titkok
• Mellrák mammográfiától
• Mellrák, Lymphoma esetén (megelőzésére) - a nyirokrendszer megtisztítása
• A mellrák - nagy átverések, melyeket soha nem fog megtudni orvosától
• Fájdalmas elsavasodás
• Borrák hidraltálókrémtöl
• Az epekorol és közel 50 betegségrol
• Alváshiányról
• Cukorról
• Ételszinezokrol
• Muanyagokról
• Koleszterinröl
• Kompakt fénycsorol és higanyról
• Lúgosító ételekrol
• Állateledelek
• Colgate Total
• Danone Actimel
• Flora margarin
• Fogínygyulladás
• Glutamin, aszpartám, higany, thimerosal, dioxin
• Gyógyszerek a fogkrémekben
• Johnson babaolaj
• Kloroform fogkrémtol és csapvíztol
• Mérgezés gyermekeinknél
• Mérgező csókok
• Mérgező fogkrémek
• Nivea testápoló
• Nivea női és férfi kozmetikumok
• Oil of Olay bőrhidraltáló
• Tamponok
• Teflonedények
• A tapadásmentes sütők veszélyei
• A kövérség nem genetikus, csak tanították
• Almaecet a candida kezelésére
• Antibiotikumok túlszedése
• Napvédőkrém mítosz
• Csontritkulás
• Csontritkulás, kihulló fogsor
• Csontritkulás, kálcium mitosz
• Endometriosis oka és gyógyítása
• Kevés alvás és a megfázás
• Kozmetikumok csomagolása (az ár 90 százaléka)
• Tapadásmentes sütők veszélyei
• A prosztata egészsége
• Diagnosztizált prosztatarákból gyógyulás
• Gránátalmalé a spermium gyógyítója
• Prosztatagyulladás, megnagyobbodás, gyógyszerek, antibiotikumok nélküli kezelése
• Menekülés diagnosztizált prosztatarákból
• Primőr zöldségek, gyümölcsök
• Wellness hazugságok
• http://www.kefir.net (angolul)
• Ördög vagy angyal: teakörkép kőolajból szintetizált bergamot íz az Earl Grey teákban
• Eperíz és levespor, melyben glutamin és társai adják a finom ízeket
• A cukorpótlókról
• Élelmiszereink adalékai
• Aszpartam, Nutrasweet
• Nutrasweet újra
• Stevia engedélyezve
• Génpiszka élelmiszerekben
• Mérgezett kínai fokhagyma
• Sütés, főzés sótéglán
• Miért nincs "tiszta" kozmetikum?
• Mennyit érnek a kozmetikumaink?
• Csomagolóanyagok ezrekért
• Tisztességtelen állati táp cimkék
• Nyereséges szennyezok
• Folteltávolítás ABC
• Szobatisztaságra nevelés
• Multik fókuszban 1.
• Multik fókuszban 2.
• Hiper és szupermarketek