A JomTom webáruház a felhasználói élmény növelése érdekében cookie-kat használ. Webáruházunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. Elfogadom
Termékek Menü

A kurkuma gyógyhatásai

A kurkuma gyógyhatásai A kurkumát lehet fogyasztani tablettában, por alakban ételekre szórni, amikor azok már tányéron vannak. Szendvicsekre is szórhatja.
(Saját megjegyzésem: tabletta formában és vízzel talán 1%-ban felszívódik. Csak ZSÍRBAN, OLAJBAN oldódik.)

Komoly erőfeszítések ellenére az összetett, soktényezős humán betegségek, mint a szív- és érrendszeri betegségek, az anyagcserezavarok, a daganatok és neurológiai betegségek gyakorisága nem csökkent.

Az elmúlt évtizedben számos egycélpontú gyógyszer jelent meg, azonban az említett betegségeket a szervezet szabályozási rendszereinek egyidejű zavara okozza. Egy mechanizmust megcélozva a megannyi megbetegítő lehetőség közül, reménytelennek látszik a siker. Ráadásul ezek az egycélpontú gyógyszerek drágák és rengeteg mellékhatásuk van. Szükség volna tehát olyan szerekre, amelyek egy időben, több rendszer működését szabályozzák, mellette olcsók és mellékhatásoktól mentesek.

E kritériumoknak felel meg például a kurkuma.
A kurkuma olyan sok támadáspontú szer, melynek nincs mellékhatása, olcsó, és hatásos számos betegség megelőzésében és kezelésében. A kurkuma gyógyításban való alkalmazását már 1748-ban említik, de az első terápiás felhasználása 1937-ben történt, amikor is epehólyag gyulladásos betegeket sikeresen kezeltek kurkumával.

A kurkuma ígéretes szer, ezt jelzi, hogy 2012-ig 67 klinikai vizsgálat zajlott le, és 35 van folyamatban.
A szer jól tolerálható, a kutatási anyagokban napi 8 grammig nyugodtan emelték az adagot.

A klinikai vizsgálatok során a kurkumát gyakran kombinálják az adott betegségre használatos szerekkel.
Rejtélynek tartják, hogyan rendelkezhet egyetlen növény ilyen sokféle hatással, azonban tény, hogy gyulladáscsökkentő hatását rendkívül sokrétűen fejti ki számos gyulladáskeltő faktor gátlásán keresztül.
Bár nem jól szívódik fel, őrölt fekete köménnyel 2000%-kal lehet javítani hatásosságán.

Daganatok kutatása
A tumor többlépcsős folyamat, számos fázissal, melynek során több, mint 500 gén működése válik szabályozatlanná. A jelenleg használatos, egy célpontú tumorellenes szereknek van némi hatása, azonban számos mellékhatással rendelkeznek és drágák. A daganatok elleni jelenlegi terápiás módszerek sok egy célpontú szer kombinációját alkalmazzák. Mivel a kurkuma eleve több támadáspontú szer, ezért számos daganat típusnál  bizonyult eddig hatásosnak humán vizsgálatokban. Persze akkor hatásos, ha nem bolti sóval egy kicsit erősebben sózunk az eddigieknél, hogy vérünk Na értéke 147 mmol/l érték körül legyen (+ - 2 mmol/l)!

Az első daganat ellenes eredményről  1987-ben számoltak be, amikor külsőleges tumoros  elváltozást kezeltek külsőleg alkalmazott kurkuma készítménnyel. Azóta a kurkuma számos daganat típusban bizonyult hatásosnak. Még hatásosabb ha desztillált vizet fogyaszt a beteg, mivel a desztillált víznek az eredetihez képest alacsonyabb a deutérium tartalma, melyet még az egészséges sejtek kihevernek, de a beteg, azaz daganatos sejtek elpusztulnak!!!(Dr.O.Z.Hanish)

Vastagbél daganatok
Az USA-ban 2012-ben 143 ezer új esetet és 52 ezer halálesetet regisztráltak. Jelenleg nincs hatásos kezelés a kimetszéses és esetleg ahhoz adott kemoterápián túl. A kurkuma ígéretesnek tűnik e területen is. Különösen akkor, ha valaki áttér a vércsoport szerinti hús-, tej- és tejtermék, valamint a gluténmentes étrendre!!!!!!!!

Több vizsgálat igazolta, hogy a kurkuma eljut a vastagbélbe és ott hatásos. A vastagbéldaganat kezdődő fázisa a vastagbélben kialakuló polipok, amelyekből később tumorok keletkezhetnek. Különösen nagy kockázatot jelent, ha családi hajlam van polipok kialakulására. Hatvan év felett az emberek 50%-ban jelen vannak a polipok. A polipok 75%-a adenóma, ez a típus hajlamos a tumoros elfajulásra. A nem-szteroid gyulladáscsökkentők hatásosan csökkentik a polipok számát, azonban sok mellékhatásuk van (gyomorpanaszok, infarktuskockázat).
Egy 5 fős vizsgálatban hat hónapon át adtak a betegeknek 3x480 mg kurkumint és 20 gramm quercetint. Az eredmények szerint mind a polipok száma, mind a mérete jelentősen csökkent. Fontos, a hasznos bélbaktériumok étkezés előtti, napi szintű rendszeres fogyasztása. Csak azok a jó probiotikumok, amelyek a vékony- és vastagbél hasznos bélbaktériumait és azok tápanyagait a prebiotikumokat is tartalmazzák. Bélbetegeknek időnként el kellene mennie bél-hidroterápiás kezelésekre is. Egy olyan kezelés 50 beöntésnek felel meg!Egy másik vizsgálatban dohányosoknál napi 4 gramm kurkumin jelentősen csökkentette a vastagbél poliphoz vezető kezdemények számát. Egy további vizsgálatban műtét előtt álló vastagbél daganatos betegeknek adtak 3x360 mg kurkumint, ami a beteg általános erősödését, a gyulladás csökkenését, és a tumorsejteket kordában tartó p53 gén fokozott aktivitását eredményezte.

Hasnyálmirigy daganat
A hasnyálmirigy daganat gyakran előjel nélkül jelenik meg. A krónikus hasnyálmirigy gyulladás gyakran vezet daganathoz. Több vizsgálatban alkalmaztak kiegészítő kezelésként kurkumint, egy vizsgálatban napi 8 gramm adása a betegek egy részében javulást, más részében a betegség lassulását eredményezte. Ha parlagfű por alakban való (ételekre rászórva) történő fogyasztását is kapcsoljuk hozzá, akkor még gyorsabb a javulás és a gyógyulás!

Prosztata daganat
Férfiaknál a leggyakoribb, az USA-ban 2012-ben 242 ezer új esetet regisztráltak. A betegség folyamatát a prosztata specifikus antigén (PSA) mérésével lehet követni. A magas PSA szint jelezheti a prosztata tumorok meglétét. Egy vizsgálatban magas PSA-szintű, de a biopszia alapján nem daganatos férfiaknál két csoportnak vagy placebót, vagy 100 mg kurkumint és 10 mg szója izoflavont (mellesleg hatástalan, tehát a hatást a kurkumin okozta) adtak. Abban a csoportban, amelyben a PSA magasabb volt 10 ng/ml-nél, a kurkumin és izoflavon szignifikáns csökkenést eredményezett. A prosztata és a vastagbél daganatok összefüggenek a nem megfelelő táplálkozással, mivel a vastagbélben hosszan időző mérgek átjutnak a prosztatába is. Ha a prosztata nincs rendszeresen ürítve (ezért fontos s szex még idős korban is!!), akkor ott először gyulladást, majd daganatos betegséget okoznak!!!!

Tüdődaganat
Dohányosoknál a vizeletben nagy mennyiségű mutagént lehet mérni. A mutagének olyan anyagok, amelyek károsítják a sejtek működését, és ezért tumorok kialakulásához vezethetnek. Amikor krónikus dohányosoknak napi 1.5 gramm kurkumát adtak, vizeletükben jelentősen lecsökkent a mutagének mennyisége, ami a szerzők szerint lecsökkenti a tüdő daganatok kockázatát.

Gyulladásos bélbetegségek
Két nagy típusa van, az ulceratív colitis (nyombélfekély) és a Crohn-betegség, utóbbi a szájtól a végbélig bárhol előfordulhat. Egyik altípusa a végbélre koncentrálódó ulceratív proctitis. Gyulladásos bélbetegségben szignifikánsan nagyobb a béldaganat kialakulásának kockázata. A TNF-alfa nevű gyulladásfaktor kiemelt szerepet játszik e betegségekben, annak blokkolása azonban költséges és sok mellékhatással jár. Viszont jól blokkolható hidrogénezett víz fogyasztásával.
Egy vizsgálatban Crohn betegeknél (3x360 mg) és ulceratív proctitisben (3x550 mg) szenvedőknél kurkumával sikeresen csökkentették a betegség tüneteit. Még hatásosabb, ha őrölt kendermagot, vagy őrölt parlagfüvet is fogyasztunk a kurkumával együtt!
Egy másik vizsgálatban 89 nyugalomban lévő ulceratív colitiszes betegnél a szokásos kezelés mellett placebót vagy kurkumát adtak (1 gramm reggeli után, 1 gramm vacsora után). Hat hónappal később a placebo csoportban 20.5%-os, a kurkumin csoportban 4.7% volt a visszaesési arány.
Egy esetismertetés szerint egy nőnél 17 éve fennálló, és gyógyszerekre rosszul reagáló ulceratív colitis 40 mg prednison és 500 mg kurkuma adására végleg meggyógyult, legalábbis az egy éves kontrollon sem volt kimutatható fekély, miközben a nő a gyógyszer és a kurkuma szedését már abbahagyta.

Irritábilis bélszindróma
Egy vizsgálatban két csoportnak 72 mg és 144 mg kurkuma kivonatot adtak tablettában, 8 héten át. A vizsgálat végére az egy tablettás csoportban 55%-kal, a két tablettás csoportban 60%-kal csökkentek a tünetek.

Ízületi gyulladás
Az első beszámoló 1980-ban született, amikor 1.2 gramm kurkumát hasonlítottak össze 0,3 gramm fenilbutazonnal, és azonos hatásfokúnak találták a kétféle beavatkozást. Egy másik vizsgálatban kurkumát önmagában vagy diclofenackal (Voltaren, Kataflam) kombinálva szintén hatásosnak találták. A C-reaktív protein (CRP, a gyulladás mértékét jelzi) jelentősen lecsökkent. Még jelentősebb a kenderlevél tea fogyasztása esetén, vagy a kendermag őrlemény napi szintű fogyasztása, kiszedett ételekre szórva!!!! A CRP csökkenés más betegségekben is jól jön!
Osteoartritiszben napi 200 mg kurkuma 3 hónap alatt az átlagos járási távolságot 76 méterről 332 méterre növelte, a tünetek súlyossága 58%-kal csökkent, és a CRP szint is szignifikánsan lecsökkent.
Egy másik vizsgálatban napi 1 gramm kurkuma nyolc hónap alatt 50%-kal csökkentette a tüneteket és a gyaloglási teljesítmény háromszorosára nőtt. Számos vérből mért gyulladásfaktor szintje jelentősen lecsökkent.

Uveitis (Szemgolyó gyulladás)
Két vizsgálatban is tesztelték, az egyikben a szteroiddal azonos hatású volt a kurkuma, a másikban a visszaesések száma a tizedére esett a kurkuma kezelés után. Főleg azok kapnak hamar szemgolyó gyulladást, akik napszemüveget használnak, mivel a tágabb pupilla nem védi a szemet az esetlegesen a napszemüveg védőzónájából kieső fények szembe való jutásakor!!! A katódsugaras képernyőket is kerülni kell, mind a tv-nézéseknél, mind a számítógépeknél!

Peptikus fekély

Kialakulhat a nyelőcsőben, gyomorban vagy a vékonybél felső szakaszán. Becslések szerint a felnőttek 5-10%-nál fordul elő életük során. Protonpumpa gátlóval, antibiotikummal kezelik. Egy vizsgálatban 12 héten át savcsökkentőt vagy 4x250 mg kurkumát adtak, s mindkét kezelésre egyformán jól javult a betegek állapota. Egy másik vizsgálatban 5x600 mg kurkumát adtak fekélyes betegeknek, a betegek fokozatosan gyógyultak. A 12 hét végére mindenkinek elmúlt a fekélye, de a betegek negyedénél az a 4 hét végére bekövetkezett. Még jobb a gyógyulási esély, ha kelátos cink táplálékkiegészítőket, valamint étkezések előtt 2,5 dl édesgyökér teákat fogyasztanak!

Pikkelysömör

A népesség 2%-a érintett, kezelése költséges és veszélyes lehet (ha pl. immunszupresszánsokat alkalmaznak). A pszoriázis fellángolása szoros kapcsolatot mutat a Phosphorylase kinase (PhK) aktivitással. Egy vizsgálatban az 1%-os kurkuma-gél hatásosabban csökkentette a PhK aktivitást, mint a calcipotriol (D-vitamin származék). Egy esetben a Nigella Sativa, azaz feketekömény olaj külsőleges használata meggyorsítja a gyógyulást!!!

Alzheimer betegség
Elsősorban a kurkuma gyulladáscsökkentő hatása miatt várható hatás. Alzheimer-kóros egerekben a kurkuma jelentősen csökkentette az amyloid-béta plakkokat. A Chlorella alga párhuzamos fogyasztásával ( napi 2000 mg étkezés előtt) hihetetlen gyors javulások tapasztalhatók ennél a betegségnél!

Cukorbetegség
Mivel a gyulladásos folyamatok fontos szerepet játszanak a cukorbetegség kialakulásában, a kurkumának szerepe lehet a megelőzésben és kezelésben. A kurkuma vércukor csökkentő hatásáról először 1972-ben adtak hírt. Egy 16 éve cukorbeteg férfi egy ideig napi 5 gramm kurkumát fogyasztott, s ennek hatására 7.8 mmol/l-ről 3.9 mmol/l-ra csökkent le a vércukra. Amikor minimálisra csökkentette az inzulinadagját, a vércukorszint csökkentő hatás megmaradt. Amikor a férfi a kurkuma fogyasztást felfüggesztette, vércukra ismét felment 7.8-ra. Egészségesekkel végzett vizsgálatban a kurkuma fokozta az inzulintermelődést.
Egy vizsgálatban 240 diabétesz előtti állapotban lévő embert osztottak két csoportba. Az egyik csoport placebót kapott, a másik 1.5 gramm/nap kurkumát. Kilenc hónap múltán a placebo csoport 17%-a cukorbeteggé vált, a kurkumát fogyasztó csoportban senki nem lett cukorbeteg. A kurkuma csoportban a bétasejtek is jobban teljesítettek. A parlagfűpor és parlagfűtea rendszeres fogyasztásával, valamint a vércsoport szerinti hús-, és laktóz mentes paleo étrenddel nem csak gyógyítható, hanem meg is előzhető a cukorbetegség! Egy rövid vizsgálatban 3x500 mg kurkuma kedvezően befolyásolta a diabéteszes vesekárosodásban szenvedők vesefunkcióit. Javulásról számoltak be a diabéteszben kialakult érszűkület kezelésében is.

Epe, epeürítési zavarok
A kurkumin serkenti az epeürülést és az epehólyag összehúzódását. Csökkenti az epefájdalmakat. 20 mg kurkuma fogyasztását követő fél órában az epehólyag mérete 12%-kal, két órával később már 30%-kal csökkent, azaz a kurkumin fokozott epeürülést indított be. A kurkuma gátolja az epekő kialakulását. (Viszont epekővel nem tanácsos kurkumint szedni, ilyenkor a gyömbér és a majoranna segít helyette!)

Krónikus prosztatagyulladás
Egy vizsgálatban a betegek vagy csak antibiotikumot (prulifloxacin) kaptak, vagy az antibiotikum mellé még fűrészpálma kivonatot (160 mg-ot), csalánkivonatot (120 mg-ot), kurkumát (200 mg-ot) és quercetint (100 mg-ot) kaptak. Egy hónappal később a kombinált kezelést kapók 90%-a, a csak antibiotikum kezelésben részesültek 27%-a vált tünetmentessé. A kombinált kezelést kapó csoportban hat hónap után sem volt visszaesés, míg a gyógyszercsoportban 2 személynél kiújult a probléma. A nyers növényi étrend vércsoport szerint, valamint a rendszeres ejakuláció nem csak gyógyítja, hanem meg is előzi a prosztata gyulladását. Javasolt még kelátos kötésben szelén fogyasztása táplálékkiegészítőként napi200 mcg mennykiségben.

Konklúzió

A legtöbbet kutatott területek a daganat, IBS, gyulladásos-, neurológiai betegségek és cukorbetegség. Egy-egy vizsgálat olykor évekig is eltart, s az eredmények közlése csak azt követően lehetséges. Igen nagy (3-12 gramm/nap) dózisoknál tapasztaltak mellékhatásokat, de általában rendkívül jól tolerálható szerről van szó. A kurkuma terápiás lehetőség a betegségek széles spektrumában. Biztonságos, tolerálható, nem toxikus, még napi 8 gramm esetén sem. (A vizsgálatokban olykor indokolatlanul kis adagot használtak, ami csökkentette az eredményesség esélyét!) A kurkuma fűszerként való minden étkezésnél való használatával ez elkerülhető, de aki idegenkedik ettől az fogyassza  táplálékkiegészítő formában
A felszívódását jelentősen fokozza a feketekömény és a piperin (feketebors kivonat).

Jelen formájában közreadta: Dr.Weixl-Várhegyi László

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Nyitvatartás

Kedves Vásárlóink!
Aug. 14-17 között
a JomTom
ZÁRVA tart!
Megértésüket köszönjük!

Ingyenes szállítás
OTP
Facebook rajongóink